Sosem leszel egyedül

  „Miért hagyod, hogy ez történjen?” 2005-ben már egy éve éltünk együtt az autizmus diagnózisával. A 3 éves Jeremy elmerült a heti több, mint 40 órás intenzív terápiában. Az új életvitel nem hagyott időt szundikálásra, ráérős kirándulásokra a parkban, és semmilyen más alapvető kisgyermekes tevékenységre. A terápia része volt egy szigorúan szabályozott diéta és valamilyen orvosi iszap legyűrése minden harmadik órában. Hirtelen minden előjel nélkül eltűnt Jeremy összes kedvenc étele. Nem magyaráztam el, miért dobom ki a szeretett Goldfish és Cheerios rágcsálnivalóit és a jégkrémet. Hogy tudná egy óvodás felfogni a glutén és kazein-fehérje potenciális romboló hatását egy sérült gyomor- emésztési rendszerére nézve? Elég volt, ha én tudtam. Ekkortájt lábadoztam a második késői vetélésem miatt végrehajtott műtét után. Gyermeket szerettünk volna, részben azért, hogy legyen valaki, aki gondoskodik Jeremyről, ha mi már nem leszünk. De még ez sem alakult a terveink szerint. Ahogy figyeltem a...