A béke és az öröm az elfogadással kezdődik.
Az elfogadás egy olyan kifejezés, amelyet Isten gyakran eszünkbe juttatott az elmúlt évtizedben, amikor a családunkban szinte rendszeresek voltak a megpróbáltatások. A krónikus betegséggel vívott napi küzdelem, a legyengítő sérülések, a gyermekek szenvedése, az anyagi gondok és a mentális betegségben szenvedő szeretteink gondozásának nehézségei között Isten sok leckét adott fel számunkra az elfogadás osztálytermében.
Nem lemondás, hanem elfogadás. Mert míg a lemondás azt jelenti, hogy feladjuk és a vereségben fekszünk, addig az elfogadás azt jelenti, hogy hiszünk és bízunk abban, hogy az, aki irányít, jó és megbízható, még akkor is, ha ebben a pillanatban épp nem ezt látjuk. Ez azt jelenti, hogy alázatosan elfogadjuk életünk céljait és akaratát, mert nemcsak hiszünk Atyánk ígéreteiben, hanem bízunk benne, hogy Ő hűséges lesz azok megvalósításához. Mert azt mondja,
Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!
PÉLDABESZÉDEK 3:5
Ebben az évben olyan helyzetekbe kerültem, amelyeket sosem hittem volna, hogy Isten kérhet tőlem. A csalódások fokozódtak; a remények elhalványodtak, majd látszólag elvesztek; és szembesültem a kétségekkel, félelmekkel és olyan kétségbeesett érzésekkel, melyek szinte megfullasztottak.
Sok olyan pillanat volt, amikor választás előtt álltam. Elfogadom-e azt, ami az Atya kezéből jött, bízva abban, hogy vannak olyan célok is, amelyek túlmutatnak azon, amit épp látok? Vagy elhiszem, hogy Isten egy kegyetlen vezető, aki bábként használ engem céljainak megvalósítására, és mindez nem nekem és nem az én örök javamra szolgál?
Nehéz beismerni, hogy ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül velük. Az ellenség fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy ezekkel a kérdésekkel és kétségekkel gúnyoljon bennünket, pont akkor, amikor az életünknek alig látjuk értelmét. Ezekben a pillanatokban – ezekben a zavarba ejtő, hitet megrendítő pillanatokban – küzdenünk kell azért, hogy ahhoz ragaszkodjunk, amiről tudjuk, hogy igaz.
„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha az Isten velünk, ki lehet ellenünk?
– RÓMA 5:8, 31
Az elfogadás azt mondja: „Isten a saját Fiát adta értem, hogy az ő jelenlétébe és dicsőségébe emeljen, annak ellenére, hogy nekem nincs semmim, amit magamból adhatnék. Ha mégis, akkor mindaz, amit megenged az életemben, annak az Atyának szívéből, lelkéből származik, aki hajlandó volt keresztet is viselni értem.
Bevallom, annyi minden van, amit egyszerűen nem értek. Úgy tűnik, a csalódás minden sarkon ott van, és a szenvedésem csak fokozódik, amikor arra gondolok, hogy jobbat érdemelnék. Ugyanakkor megtapasztaltam azt a békét is, amely akkor jön, ha elfogadom, hogy bármilyenek is legyenek a körülményeim, azok először Mennyei Atyám szerető és ajándékozó kezén keresztül szűrődtek át, azon a kézen, mely ismeri életem elejét, közepét és végét is.
Még mindig szomorkodunk, sírunk, és kérdezzük tőle, hogy miért? Egyértelműen. De minél inkább elengedjük az elvárásainkat és mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy megérdemeljük, annál inkább felfoghatjuk a csalódást és a nehézséget úgy, mint valami jobbra és tartósabbra való felkészülést – még akkor is, ha ez most fájdalmas nekünk.
Barátom, annyi szabadság és béke van az elfogadásban. Minél többet küzdünk az akaratával, minél többet perlekedünk mindazzal, amit nem tudunk értelmezni, annál nyomorultabbak leszünk. Minél jobban bízunk a körülményeinkben, Atyánk kezében, aki szeret minket, és tudja, mi a legjobb nekünk, annál jobban ráhangolódunk a váratlan kincsekre és áldásokra. De mindenképpen szükségünk van az erejére és segítségére, hogy elérjük ezt a pontot – és ott is tudjunk maradni!
A Covid miatt lemondott karácsonyi terveink, a hirtelen jött nehéz körülmények, amelyek ledöntöttek minket a lábunkról, és melyek miatt most arra ébredek, hogy nem tudom komoly fájdalom nélkül mozgatni a nyakam – épp a születésnapom előtti napon - mind arra tanítanak, hogy gyakoroljam az elfogadást. És én nagyon hálás vagyok azért, hogy nemcsak látom Isten növekedését ezen a területen, hanem, hogy láthatom ezen folyamat során nyújtott kegyelmét és türelmét is.
Világosan megmondták nekünk: "Ebben a világban gondjaitok lesznek." De megadatott nekünk a remény is, amelyet mindezek ellenére szem előtt kell tartanunk - „De bízzatok, én legyőztem a világot” (János 16:33).
Uram, segíts nekünk elfogadni, mindazt, amit megengedtél, úgy, hogy szemünk előtt tartsuk az ígéreteidet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése