Amikor Shauna Amick megtudta, hogy a még meg nem született babája Down-szindrómás, az orvosok rá akarták venni, vetesse el Sarah Hope-ot. De Shauna ismerte Isten szavának igazságát és megértette, hogy Sarah, mint mindannyiunkat, egyszerre félelmetes és csodálatos módon Isten képére teremtetett. 15 évvel ezelőtt az életet választotta a lánya számára, és azóta Sarah és Shauna a hangtalanokért hallatják hangjukat…miközben megmutatják a világnak a Down-szindróma szépségét és felhívják a figyelmet az életért folytatott küzdelemre.
„Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.”
Zsoltárok 16:11
„Amikor a várandósság alatt közölték velem Sarah diagnózisát, nemcsak egy dolgot tettem azzal, hogy az életet választottam a számára” – magyarázza Shauna. „Ez valami olyasmi, amit minden áldott nap teszek – teszünk mindketten, Sarah és én is. Azt választjuk, hogy minden nap megünnepeljük, amit Isten ad nekünk és megértjük, hogy az egyén értékei pusztán az alapján határozhatók meg, hogy mi mindannyian Isten képére teremtettünk.”
Az egyén értéke nem függ össze azzal, hogy hány kromoszómával rendelkezik. A szépség és az emberi érték nem a működő végtagokról és az összesített IQ számokról szól. A gazdag élet valójában abból fakad, hogy elfogadjuk annak igazságát, miszerint kik is vagyunk mi Krisztusban.
És ez az egyik oka, hogy októberben minden nap egy lehetőséget kínál arra, hogy lássuk, a Down-szindrómás emberek hogyan is képesek valamennyiünk életminőségét javítani. Mi mindannyian Krisztus testének tagjai vagyunk, egyenlő mértékben részesülünk az ajándékaiból.
Amikor vágyat érzünk arra, hogy megismerkedjünk Down-szindrómásokkal, csak akkor fogjuk látni igazán, hogy számos képességük van. Azt is látni fogjuk, hogy a szemeikben Krisztus tükröződik vissza ránk.
Shauna és Sarah történetét elolvashatod a One Year Pray for Life Bible oldalon, ahol nemcsak megismerheted az igazságot a fogyatékosságban szenvedő emberek valódi értékéről, hanem olvashatsz Istennek fontos témákról is, mint például az abortuszról, a mentális betegségekről, az eutanáziáról, a világjárványról és így tovább.
"Minden alkalommal mellbevágó számomra, amikor azt hallom, hogy egy nő az abortuszt választja, mert azt mondták neki, a kisbabája Down-szindrómával vagy más fogyatékossággal fog születni. Ez nagyon közel áll az én történetemhez, visszarepít az ultrahangvizsgálatra. Láttuk a Down-szindróma összes ismertetőjelét; a megrövidült végtagokat, a vastag nyaki redőt, illetve egy elég komoly szívproblémát is. Az orvos bevitt az irodájába és azt mondta: „Nos, Mrs. Amick, a kisbabája Down-szindrómás és az ilyen esetekben terhességmegszakítást javaslunk.” Úgy értem, ez ennyire gyors, ennyire világos és ennyire rideg volt. Nem is tudom elképzelni, milyen lett volna ez, ha nem ismerem a 139. zsoltár 14. versét, ami arra emlékeztetett, hogy a méhemben növekvő magzat egyszerre félelmetes és csodálatos módon az Úr képére teremtetett.
Képes voltam bizalommal, Krisztusba vetett bizalommal azt mondani, nem, nem fogjuk elvetetni a kisbabánkat. Azon a napon az életet választottam, mégis bevallom, meg kellett küzdenem minden ehhez kapcsolódó érzelmemmel a várandósságom következő 5 hónapjában. Úgy értem, hogy Sarah diagnózisa nem fért össze a tökéletes babáról alkotott képemmel, bármit is jelentsen ez. Ezért csodáért könyörögtem Istenhez, esedeztem, hogy Sarah-nak ne legyen szívproblémája, vagy ha mégis, ne szülessen Down-szindrómával. 5 hónapig kopogtattam Isten ajtaján, és aztán Sarah megszületett. Szívproblémája és Down-szindrómája lett. Hova tűnt a csodám? Mi történt azokkal az imákkal, amiket a mennybe küldtem? Isten nem hallgatott meg?
Aztán épp éjfél körül Sarah nővérkéje besétált a szobába, és elkezdte levenni Sarah-t az életmentő készülékekről, melyekre az első hat hétben szükség volt. A csodálkozástól tátva maradt a szám. Úgy értem, mielőtt bármit is szólhattam volna, kivette Sarah-t a kórházi bölcsőjéből, belehelyezte a karjaimba és így szólt: „Vidd el a babádat egy sétára”. A szemei mindent elárultak. Egészen addig egy pillanatra sem foghattam meg a lányom és az a nővér tudta, nincs semmilyen garancia, hogy Sarah túl fogja élni a nyolcórás műtétet, ami a rákövetkezendő nap várt rá. És ha nem élné túl, ha a műtét közben hazahívták volna, hogy Jézussal térjen, nos az a nővér hihetetlen ajándékot adott nekem azzal, hogy megfoghattam a kisbabám, hogy érezhettem közvetlenül a teste melegét és a szíve dobogását, mindössze röpke 20 perc erejéig.
Kisétáltam Sarah szobájából és a liftekhez tartottam, elég gyermeki módon olyan közel akartam lenni Istenhez, amennyire csak lehetséges. Szóval megnyomtam abban a liftben a felső gombot, és felmentünk a bostoni Gyermekkórház legfelső szintjére. Amikor az ajtó kinyílt, plafontól padlóig üveg volt minden. Őszintén szólva, addig minden a babámról és rólam szólt, de abban a pillanatban, amikor megpillantottam a fények tízezreit és azokat a felhőkarcolókat, megmentőre váró, megszámlálhatatlan számú lelket láttam. Ez olyan kicsivé, jelentéktelenné tett engem, és amikor Isten erőt vett rajtam, az egyetlen dolog mégis, amit ki tudtam ejteni a számon, az volt, hogy „Jézus”. Rájöttem, Isten neve volt az egyetlen, amit ki kellett ejtenem. Mert az Úr beszélt a szívemhez, azt mondta: „Látlak. Látlak, Shauna és látom a karjaidban lévő, haldokló csecsemőt.” Sarah diagnózisa nem változott, továbbra is szüksége volt szívműtétre, és még ha az sikeres is lett volna, attól még változatlanul Down-szindrómában szenvedett volna. De a nézőpontom a helyzetünkkel kapcsolatban megváltozott. Felismertem minden egyes emberi élet új és a benne rejlő, elidegeníthetetlen értékét és méltóságát. Nem számít, hány kromoszómával rendelkezünk, mit gondolunk, hányas IQ-nk van, vagy hány végtagunk vagy működő végtagunk van. Mindannyian Isten képének hordozói vagyunk.
Tudják, a szívem valósággal sajog, amikor a még meg nem született Down-szindrómás babák abortuszának megdöbbentő arányára gondolok. Négyből három Down-szindrómás magzatot elvetetnek az Amerikai Egyesült Államokban, és ez az arány néhány európai országban kilenc a tízhez. Ez nem több, mint egy nagylétszámú embertömeg megszületését akadályozó, hathatós törekvés, és az ENSZ ezt népírtásként definiálja.
Nos, Sarah most 14 éves, és nem tudom, nem is merem elképzelni a történetemet az ő jelenléte nélkül. Sarah megtanított, hogy hogyan szeressek feltétel nélkül, hogyan éljem értékesen az életemet. Sarah az, aki és azért, mert Down-szindrómája van. És tudják mit? Ő és én számos csodás dolgot tettünk az évek során. És tudom, a legjobbja még csak ezután jön.
Shauna Amick vagyok és ő a lányom, Sarah. 14 éve az életet választottam a számára, és olyan boldog vagyok, hogy így tettem. Ha Te vagy valaki, akit szeretsz, olyan fogyatékosságra utaló diagnózist kap szülés előtt, csak tudd, nem vagy egyedül, és a babád is értékes, Isten tökéletes képére és hasonlatosságára teremtetett és sokkal többre, mint bármilyen kórmegállapítás."
Eredeti cikk és videó: https://www.joniandfriends.org/october-is-down-syndrome-awareness-month/
kép: pinterestfordította: Zrufkó-Pesthy Fruzsina
lektorálta: Samai Hedvig
Megjegyzések
Megjegyzés küldése