Megtörtek voltunk. Egy metaforikus hegy állt előttünk, amit képtelenek voltunk megmászni – hogyan juthattunk el idáig? Imádkoztunk. Esedeztünk. Tűrtünk. Vártunk. Aztán Isten csodát tett, és elénk tárta a választ, amire sürgősen szükségünk volt. Ez a válasz még több gondot és fájdalmat jelentett, de mindannyian láttuk, ahogy Isten felkészíti a szívünket egy nehéz, de szükséges lépésre a családunk meggyógyítása érdekében.
A csodálatos ajtó aztán éppen olyan gyorsan, ahogy kinyílt, egyszer csak becsapódott előttünk. Olyan volt, mintha már majdnem elértük volna a hegy tetejét, mintha egy pillantást vethettünk volna a reményteljes túloldalra, hogy utána visszazuhanjunk ugyanoda, ahonnan elindultunk, még kimerültebben, még leterheltebben, még inkább elbizonytalanodva, mint azelőtt. Őszintén szólva, összezavart és lesokkolt minket, hogy Isten becsukta az ajtót, amit előtte úgy nyitott ki, ahogyan csak Ő képes rá, és felkészített minket, hogy átsétáljunk rajta.
Mondanom sem kell – ez nem az első viadalunk. Számtalanszor szembenéztünk már ezekkel a látszólag reménytelen helyzetekkel. És ilyenkor olyan megbízhatóan, ahogyan Isten támasza, előbb vagy utóbb a kimerültség is belénk férkőzik. Így szüntelenül azon kapom magamat, hogy kétségekkel és félelmekkel birkózok a ránézésre megoldhatatlan körülmények miatt, amiket Isten újra és újra beenged az életembe.
Négy olyan gyermek anyukája vagyok, akiknek folyamatosan le kell küzdeniük magukban a krónikus fájdalom és betegség kimerítő hatását: egy Lyme-kórban szenvedő család vagyunk olyan orvosi világban, amely tagadja annak létezését; szülőként olyan speciális igényeket irányítunk, amelyekre az orvosoknak nincsen magyarázata; és az egyetlen lehetséges enyhülés látszólag olyan kezelésekben rejlik, amiket nem engedhetünk meg magunknak. Tizenhárom évnyi imádkozás, törekvés, válaszokért és gyógyulásért tett áldozat után a földi reményünk apadni kezdett. Minél tovább vártunk, a körülményeink annál lehetetlenebbé váltak.
Reménység ellenére is reménykedve hitt
Ezen a héten, amikor a megpróbáltatásaink összetettsége és rétegződése az életünkön ismét megbénított, bátorításra leltem egy ismerős hívő történetében, aki fáradhatatlan hittel nézett szembe saját lehetetlen körülményeivel.
Miután ígéretet kapott, hogy sok nép atyjává válik, a megígért gyermek nem érkezett meg. Sára és ő is messze meghaladta már azt az életkort, ami alkalmas lenne egy gyermek világra hozására. Felfoghatatlan lett volna, eleinte nevettek is az Úr szaván, de végül Ábrahám hitre tért.
„Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: "Ennyi lesz a te magod!" Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.” (Róma 4:18-21)
Ábrahám nem gyengült meg hitében, amikor a helyzet lehetetlenségét mérlegelte. Hitt abban a reményben, hogy Isten bizonyosan képes megtenni azt, amit megígért. És meg is tette.
Ábrahám esete emlékeztetett rá, hogy nem idegen Istentől olyan helyzetekkel szembeállítania gyermekeit, amelyek a mi szemszögünkből reménytelennek tűnnek. Pontosan ezekben a lehetetlen helyzetekben szélesíti ki a róla alkotott képünket, próbára teszi bizalmunkat és kijelenti számunkra dicsőségét. Szóval miket tanulhatunk ebből az igéből Ábrahámról, amikor a saját lehetetlen körülményeinkkel kell szembenéznünk?
1. Ismerd Isten ígéretét.
Ábrahám hitének nem az adott alapot, hogy mi lehetséges, hanem, hogy mit ígért Isten. „Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott”. Annak ellenére, hogy semmi esélyt nem látott arra, hogy az ígéret beteljesüljön, hitte, hogy Isten megtartja a szavát.
Nem alapozhatjuk a reményünket arra, amit mi akarunk, hogy Isten tegyen, vagy amiről gondoljuk, hogy tenni fog, hanem csakis arra, amit megígért nekünk az igéje által. Ha nem ismerjük ezeket az ígéreteket, lesújt majd minket a gyógyulás kudarcba fúlt reménye, amikor a gyötrelmek erősödni kezdenek az enyhülésért való imádkozás után, és úgy tűnik, minden földi lehetőség elfogyott.
Hogy megismerjük Isten ígéreteit, el kell mélyednünk az Ő szavaiban. Tanulmányoznunk kell a Bibliát – imádkozva, olvasva, elmélkedve és okulva belőle. Oda kell figyelnünk a szövegkörnyezetre, nehogy félreértsük Isten kijelentését, és olyat reméljünk tőle, amit valójában sohasem ígért meg.
Ahogy az Igét olvasod, jegyezd meg, mik azok, amiket Isten Krisztus által felkínál nekünk. Tartsd észben, hogy ezek az ígéretek az örökkévalóság fényében adatnak, nem a mi rövid ideig való értelmünkben (2Korinthus 4:16-18). És hited által bízz benne, hogy Isten ismeri a legalkalmasabb időt és módot arra, hogy ígéretét beteljesítse.
2. Dicsőítsd Istent azzal, hogy hiszed, hogy képes rá.
„megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.” (Róma 4:20-21)
A megváltó erejű, Krisztust szolgáló hit motívuma végigvezethető a Szentíráson. De még akkor is, ha Jézus szolgálatába helyeztük hitünket, kételkedni kezdünk, ha lehetetlennek tűnő helyzettel állunk szemben. Hisszük, hogy Isten eléggé szeretett minket, hogy meghaljon értünk, de kétségbe vonjuk ugyanezt a szeretetet, amikor nem szabadít meg minket szenvedéseinktől.
Nekem személy szerint minél nagyobbra nőtt a hitem ezekben az embert próbáló, kaotikus időkben, annál jobban kezdtem látni bennük Isten dicsőséges munkáját. A csapások tüzében csiszolta a hitemet. Jézus az örök szolgálatnál sokkal többet kínál nekünk (habár ez már önmagában is hihetetlen); az élet teljességét adja, a vele való járás és növekedés örömét és megnyugvását.
A nehéz körülmények edzik a hitünket – lerombolva a gyenge izmokat, és újjáépítve őket Krisztusban. Lerántják a leplet saját erőnk és bölcsességünk korlátairól, és formálják a hitünket, hogy végül egyre többet helyezzük reményünket és bizalmunkat Krisztusba és az Ő ígéreteibe.
Hogyan érhetjük ezt el? Ábrahámhoz hasonlóan döntenünk kell a bizalom mellett – dicsőíteni Istent azzal, hogy teljes meggyőződést tanúsítunk az iránt, hogy képes megtenni, amit kijelentett. Abban a pillanatban, amikor eldöntjük, hogy magasztalni fogjuk az Urat az Ő megígért hűségéért, annak ellenére, hogy még nem látjuk, a hitünk támaszt kap, Isten pedig megdicsőül. A hit a láthatatlanban való bizalomra vezet minket. Azt mondja „Nem látok kiutat és nem látok reményt a mennynek ezen az oldalán, de ahelyett, hogy az általam látható és felfogható világban keresném azt, hiszek Isten hűségében, és megnyugvást találok az Ő ígéreteiben.”
3. Higgy benne, hogy hamarosan örvendezni fogsz.
Isten útjai kifürkészhetetlenek. A mi szemünkben az egyszerűség, a beteljesült vágyak, a kényelem az, amiről azt gondoljuk, hogy örömöt szerez nekünk. De Isten gyermekeiként másmilyen világra lettünk teremtve. A mi Atyánk szeretete a szenvedéseinkben munkálkodik, hogy halandó szívünket halhatatlanná tegye, és olyan örömöt hozzon létre bennünk, ami mélyebb annál, mint amit ez a világ adhat nekünk – olyan örömöt, ami gyakran éppen azokból a dolgokból származik, amiket próbálunk elkerülni.
Minthogy megbizonyosodtam róla, hogy Jézus drágább mindennél, amit ez a világ nyújthat, tanúsíthatom a kitartásban, hitben és reményben való növekedés örömét. És hiszem, hogy Ábrahám is ismerte ezt a fajta örömöt és bizonyosságot. Rögtön azután, hogy emlékeztet minket Ábrahám hitére, Pál azzal biztatja a hívőket, hogy ez a reménység számunkra is elérhető (Róma 5:2-3). Ábrahám hite nem ingott meg, mert Istenben volt a reménysége.
Hiszem, hogy Isten ezt a munkát végzi most a szívemen. Hiba, hogy vágyom a családom gyógyulására? Nem. Hiba, hogy gyászolom mindazt, amit elveszítettünk? Nem. Hiba, hogy fájdalmamban felkiáltok, és Isten vezetéséért, bölcsességéért és csodálatos beavatkozásáért esedezek? Nem.
De kezdem megérteni, hogy bár néha Isten azzal mutatja meg erejét és dicsőségét, hogy csodát tesz egy-egy látszólag reménytelen helyzetben, gyakran inkább bennünk viszi végbe a csodát. Hogyha nem tesz csodát a helyzetedben, bízz abban, hogy éppen egy még nagyobb csodán munkálkodik a szívedben.
Az otthonunk a közelben van,
Sarah
Forrás: Sarah Walton: Facing the impossible (2021.apr.8.) https://setapart.net/2021/04/08/facing-the-impossible/?fbclid=IwAR2o9Hwwf-b4vVxT0FwHFCpnCo0FHQY3cqVcIz-vT1fZMFGi7WbGXtn6ZO8
Fordította: Szombati Gréta
Lektorálta: Samai Hedvig
Megjegyzések
Megjegyzés küldése