Ugrás a fő tartalomra

TIPPEK, MELYEK SEGÍTENEK FELÉPÜLNI A GYERMEKED ÖSSZEOMLÁSA UTÁN

A fiam számára, akinek hármas szintű autizmusa van, nagy küzdelmet jelent eltérni a rutinjától. Fokozódik a szorongása, ami az ő esetében obszesszív-kompulzív (azaz kényszeres) viselkedésben, és időnként agresszióban, önmagának való ártásban nyilvánul meg. Néhány hete már kiesett a megszokott rutinjából a COVID-19 miatt, és a helyzet annyira rossz lett, hogy felkerestünk egy új orvost. Ez a pszichiáter felírt egy gyógyszert, ami nagyszerűen működött- egy ideig. Majd James rosszul reagált rá, az agressziója és önkárosító viselkedése rosszabbodott. Ez egy stresszes és ijesztő időszak volt mindannyiunk számára.

Gyógyszert váltott, és már sokkal jobban van, de még mindig tapasztal összeomlásokat, amelyek agresszióval járnak. Egy csapatnyi orvos és terapeuta segíti őt (és minket is abban, hogy támogathassuk), de ma arról szeretnék beszélni, hogyan segítsünk mi magunkon a gyermekünk összeomlásait követően. A testünk valós stresszt tapasztal, amit fel kell ismernünk, hogy egészségesek maradhassunk és képesek legyünk segíteni a gyermekeinknek, amikor szükséges.

Vannak időszakok, amikor a tested reagál a megtapasztalt félelemre vagy stresszre. Azokra a bizonyos lefagyni, harcolni vagy menekülni pillanatokra gondolok. A testünk neurológiai és fizikai úton is reagál az érzékelt veszélyre. Hormonlöketet kapsz, a pulzusod emelkedik, vagy kitisztul a fejed és gyors döntést hozol, vagy egyáltalán nem tudsz összepontosítani és lefagysz. Még ha el is múlt a fenyegetés (a mi esetünkben a gyermekünk összeomlása véget ért, biztonságban van és újra nyugodt) a szervezetünk még mindig stressz-hatás alatt áll. Ha nem kezdünk vele valamit, annak negatív következményei lesznek. De Isten megajándékozott minket a bölcsességgel, amely segít lenyugtatni a testünket a különösen stresszes körülmények után.

A Burnout (magyarul Kiégés) című könyvükben a két nővér, Emily és Amelia Nagoski elmondja, mit neveznek ők stressz-ciklusnak, és hogyan vészeljük át azt. Azt állítják: „Olyasmit kell tenned, ami azt jelzi a testednek, hogy biztonságban van, különben abban a felfokozott állapotban maradsz, melyben a nerokémiai anyagok és hormonok csökkennek ugyan, de nem váltanak át relaxációba. Az emésztőrendszered, az immunrendszered, a szív- és érrendszered, a mozgásszervi és reprodukciós rendszered sosem kapja meg azt az üzenetet, hogy biztonságban vagy.”

MEGOSZTJÁK JAVASLATAIKAT A CIKLUS ÁTVÉSZELÉSÉHEZ. ITT VAN KÖZÜLÜK NÉHÁNY, AMELYET LEJEGYZETELTEM, MIVEL HASZNOSNAK BIZONYULT A SZÁMOMRA:


*    Mozgás

*    Mély légzés

*    Pozitív szociális interakció

*    Nevetés

*    Gyengédség (6 másodperces csók, 20 másodpercig tartó ölelés)

*    Sírás 

*    Kreatív kifejezés





 
1. Fotó: Ketut Subiyanto, forrás: Pexels

Bármelyiket választhatod ezek közül a tevékenységek közül, vagy akár többet is választhatsz. Tehetsz bármit, ami segít abban, hogy biztonságban érezd magad és megpihenhessen a tested. Azt írják: „Egy dolog van, ami biztosan nem segít: csak mondogatni magadnak, hogy most már minden rendben van. Teljesíteni a ciklust nem egy intellektuális döntés, hanem egy pszichológiai segédeszköz.”

AHOGYAN ÉN MEGTÖRTEM A STRESSZ-CIKLUST JAMES KIBORULÁSA UTÁN:

Mélyen lélegzetet vettem, és azt mondtam magamnak, hogy mindenki jól van

Megöleltem Jamest, vagy melléültem és megérintettem

Megírtam a férjemnek, hogy mi történt (ez a pozitív szociális interakció, amelyről beszélnek)

Nem tudjuk mindig kontrollálni a stressz-faktorokat az életünkben, például a gyermekünk össze-omlását. De kontrollálhatjuk a reakciónkat és segíthetünk a testünknek felépülni! Remélem, ezek a tippek segítenek neked, ahogyan nekem is segítettek!

Írta: Sandra Peoples, 2020.06.01.
Forrás: https://www.keyministry.org/specialneedsparenting/2020/6/1/tips-to-help-you-recover-after-your-child-has-a-meltdown
Fordította: Gubányi Gréta
Lektorálta:  Hajdú Andrea

Sandra Peoples speciális-igényű gyermeket nevelő édesanya és testvér. Ő és családja Houston külterületén laknak, Texasban, ahol a Texasi Déli Baptista gyülekezetben dolgozik a különleges igényű családok szolgálatának vezetőjeként. Ő a szerzője az alábbi könyvnek: Unexpected Blessings: The Joys and Possibilities of Life in a Special-Needs Family (magyarul: Nem várt áldás: Az örömök és lehetőségek egy speciális-igényű család életében), és ő a házigazdája a Self Care and Soul Care for the Caregiver podcast-nak is (magyarul: Ön- és lélekgondoskodás a Gondviselőért). Látogass el weboldalára: sandrapeoples.com.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szelektív mutizmus: 4 mód gyermeked felemelésére

Mit tegyél, mikor a gyermeked szelektív mutista? A szelektív mutizmus rejtélyes jelenség a nagyközönség és számos szülő előtt is. Vendégbloggerünk, Lisa Pelissier a lányával folytatott interjúban rávilágít erre az állapotra, és elmagyaráz 4 módot , mellyel támogatni tudja őt. 3 éves volt, amikor abbahagyta a beszédet. Először csak felnőttek előtt. Nincs ebben semmi szokatlan -gondoltam én- hiszen egy hároméves félénk a felnőttek előtt. De aztán nem akart beszélgetni a nagymamájával, azzal, akivel szoros kapcsolatban állt. Zavarba ejtő volt, de még csak 3 éves volt. Mindenki azt mondta, hogy majd kinövi. Sok gyermek átmegy ezeken a fázisokon, amikor nem beszélnek, különösen az óvodások. Mire öt éves lett, már nem beszélt a családon kívüli gyermekekkel sem. 6 éves korára már nem beszélt az unokatestvéreivel sem. 7 éves korára az emberek listája egyre szűkült, és azt is elutasította, hogy hangosan beszéljen hozzám, az anyjához, társaságban. Mi tudtuk, hogy ez nem csupán egy fázis. A fázis...

Tippek a jó szándék kultúraváltó kapcsolattá változtatásához

A globális járvány növelte a társadalom tudatosságát az elszigeteltség érzéseiről és következményeiről. Marad a kérdés, mi lesz ennek az új tudatosságnak a tartós hatása? Ahogy az egyházi programok kezdenek visszatérni, sok fogyatékossággal élő személy és család máris eltéved a keveredésben - ismét elfeledettnek és láthatatlannak érzi magát. A fájdalom most még mélyebb, mint a pandémia előtt volt. Még 2020 májusában felcsillant a remény, hogy a dolgok megváltoznak. A családgondozók és a speciális szükségletekkel rendelkező emberek több empátiára és értelmes cselekvésre számítottak a válság végetértével. A minap elhajtottam hajvágásra. Körülbelül 4 hét után először léptem ki a házból. Az utak tele voltak A maszkoktól és a plexi korlátoktól eltekintve az emberek ugyanúgy mozogtak, mint valaha, a „COVID” szó elhangzása előtt. Azon kaptam magam, hogy az autóban ülök, aztán a szalonban a székben és egyre keserűbbé válok. Az, ahogy a világ forog a házam négy fala körül, továbbra is óriási ki...

Béke az elfogadásban

A béke és az öröm az elfogadással kezdődik. Az elfogadás egy olyan kifejezés, amelyet Isten gyakran eszünkbe juttatott az elmúlt évtizedben, amikor a családunkban szinte rendszeresek voltak a megpróbáltatások. A krónikus betegséggel vívott napi küzdelem, a legyengítő sérülések, a gyermekek szenvedése, az anyagi gondok és a mentális betegségben szenvedő szeretteink gondozásának nehézségei között Isten sok leckét adott fel számunkra az elfogadás osztálytermében. Nem lemondás, hanem elfogadás. Mert míg a lemondás azt jelenti, hogy feladjuk és a vereségben fekszünk, addig az elfogadás azt jelenti, hogy hiszünk és bízunk abban, hogy az, aki irányít, jó és megbízható, még akkor is, ha ebben a pillanatban épp nem  ezt látjuk. Ez azt jelenti, hogy alázatosan elfogadjuk életünk céljait és akaratát, mert nemcsak hiszünk Atyánk ígéreteiben, hanem bízunk benne, hogy Ő hűséges lesz azok megvalósításához. Mert azt mondja, Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! PÉLDABESZ...