Ugrás a fő tartalomra

7 napos Bibliatanulmány - Remény a fájdalomban - 4. nap: Hogy nyújtsunk igazi vigaszt

Mi nyújt neked igazi vigaszt mély szenvedés és megpróbáltatás idején? Ha valaki azt mondja, hogy „Minden rendben lesz“, „Hiszem, hogy Isten gyógyulást ad“, „Te egy erős ember vagy, tudom, hogy sikerül fölülkerekedned ezen“ vagy „Imádkozni fogok, hogy jobban legyél és hamarosan vége legyen ennek az egésznek“, adnak ezek a szavak igazi, tartós vigaszt? 


Ezek az állítások mindig elégtelennek bizonyulnak, ha vigasznyújtásról van szó. Bár néha hordoznak magukban részigazságokat, mivel jó és igaz imádkozni a gyógyulásért és a jobb körülményekért, de tévesen meg is erősíthetnek abban, hogy a legnagyobb problémánk a szenvedés és az ettől való szabadulás lenne Isten legnagyobb áldása. 


Ha nincs egy jó hitrendszerünk a szenvedésre, rémültek, zaklatottak és dühösek leszünk, ha viszontagságok érnek minket vagy szeretteinket. Amiben igazán hiszünk, az alakítja amit mondunk saját magunknak és másoknak is. Ha a rossz dologban hiszünk, akkor a rossz dolgot fogjuk mondani és ezek aztán keresztény közhelyekhez vezetnek (amik hamis reményt nyújtanak) vagy ahhoz, hogy nincs semmi mondanivalónk azok számára, akik megbántanak minket. (ami pedig nem nyújt reményt) 


Pál azt tanítja, hogy mindegy milyen körülmények között vagy milyen társaságban vagyunk, a remény üzenetének mindig ugyanannak kell maradnia. Kövesd logikáját ezekben a “versekben”. Pál hisz benne, hogy Krisztus feltámadt az Örökéletre és egy napon Pált is fel fogja támasztani. Tehát ez az, amiről beszél, azok kedvéért, akik őt hallgatják, érthetővé és megbecsülhetővé tette a kegyelmet, és Atyja kedvéért megmutatta, hogyan kell elfogadni a hálaadást, amit ő oly gazdagon és végtelenül megérdemel. 


Ha hiszünk a feltámadás reményében, ezt a reményt továbbadhatjuk mások életébe. A legválságosabb idők egyike számunkra az, ha megosztjuk ezt az igazságot, miközben egy testvérünket kísérjük a szenvedésben és küzdelemben, hogy meglássa ezt a reményt. És ki más lenne erre egy jobb személy, mint az, aki már vigaszt talált és megerősödött a saját szenvedése által? Ez annak a vigasznak kiáradásából származik, amit abban találunk, hogy Jézus feltámadt és fel fog támasztani minket is, így mi is képesek vagyunk vigasztalni másokat. 

13Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. 14Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
2 Korinthus 4:13-15


3Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.
2Korinthus 1:3-5









Forrás: Kristen Wetherell and Sarah Walton’s new book, “Hope When It Hurts 7 Day
used with a permission

Fordította: Major Virág 
Lektorálta: Hajdú Andrea


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Igeversek, mint erőforrások az imádkozáshoz (SNI-s gyermekek szülőinek)

Több évvel ezelőtt mindkét kisfiam több diagnózist is kapott, és azon kaptam magam, hogy szorongok és túl vagyok terhelve speciális nevelési igényű gyermekek édesanyjaként. Túlélő módban éltem és kétségbeesetten vágytam Istenre. Imádkoztam és könyörögtem, hogy múljon el a szorongásom, hogy a gyermekeim meggyógyuljanak vagy csodás haladást érjenek el, és hogy a házasságom megerősítést nyerjen a küzdelmek közepette. Úgy tűnt, egy kétségbeesett imádságom sem talál meghallgatásra. Isten távolabbinak tűnt, amikor a legnagyobb szükségem volt Rá, és azt vettem észre, hogy azt kérdezem, talán túl gyenge a hitem, Isten meghallgat-e, Isten jó-e, vagy, ami a legijesztőbb, Isten egyáltalán létezik-e. Eközben a hitbeli krízis közben történt, hogy részt vettem egy női Bibliakörön. Az igazat megvallva nem emlékszem, hogy miről szólt az alkalom, vagy egyáltalán melyik könyvet tanulmányoztuk. Az egyetlen dolog, amire emlékszem az, hogy amikor a csoportvezető megkérdezte, kinek lenne imakérése, én úgy d

Remény, ha fáj

Oh, a gondtalan gyermekkor − megtalálni az örömöt az apró dolgokban, élénk fantáziával, és boldogan, mint aki még nincs tudatában e világ veszélyeinek és félelmeinek. De minket is arra hívtak el, hogy gyermeki hitünk legyen, egyszerűen megpihenve és Jézusban bízva. Azonban, ha őszinte akarok lenni, voltak időszakok, amikor küzdenem kellett e szó fájdalmas valóságától való megkeményedés ellen. Ahelyett, hogy boldogan tudatában lennék a körülöttünk lévő káosznak, meg kellett küzdjek azzal a valósággal, hogy ez a világ hihetetlenül igazságtalan és aránytalan. Még hívőként is nehéz megérteni, miért tűnik néhány keresztény élete egyszerűnek, kényelmesnek, könnyűnek, miközben másoké úgy tűnik, hogy a földi poklot élik át. Bármennyire is igyekszem elnyomni ezeket a zavaros érzéseket, választ követelnek. Arra kényszerítenek, hogy nehéz kérdéseket tegyek fel. Ha Isten az Úr minden felett, és minden gyermekét egyenlően szereti, miért engedi, hogy egyesek élete kényelemmel teli legyen, míg mások

Szelektív mutizmus: 4 mód gyermeked felemelésére

Mit tegyél, mikor a gyermeked szelektív mutista? A szelektív mutizmus rejtélyes jelenség a nagyközönség és számos szülő előtt is. Vendégbloggerünk, Lisa Pelissier a lányával folytatott interjúban rávilágít erre az állapotra, és elmagyaráz 4 módot , mellyel támogatni tudja őt. 3 éves volt, amikor abbahagyta a beszédet. Először csak felnőttek előtt. Nincs ebben semmi szokatlan -gondoltam én- hiszen egy hároméves félénk a felnőttek előtt. De aztán nem akart beszélgetni a nagymamájával, azzal, akivel szoros kapcsolatban állt. Zavarba ejtő volt, de még csak 3 éves volt. Mindenki azt mondta, hogy majd kinövi. Sok gyermek átmegy ezeken a fázisokon, amikor nem beszélnek, különösen az óvodások. Mire öt éves lett, már nem beszélt a családon kívüli gyermekekkel sem. 6 éves korára már nem beszélt az unokatestvéreivel sem. 7 éves korára az emberek listája egyre szűkült, és azt is elutasította, hogy hangosan beszéljen hozzám, az anyjához, társaságban. Mi tudtuk, hogy ez nem csupán egy fázis. A fázis