Jézus számára a speciális nevelési igényű gyermekek nem másodrangúak

Írta: Mark Arnold, 2019.07.29.

Jézus bizonyára a legnagyszerűbb történetmesélő, akit a világ valaha ismert. A történetei, amelyek példabeszédekként ismertek, élőek, izgalmasak, elgondolkodtatóak és tanulságosak. Minden alkalommal, amikor Jézus példabeszédeit olvassuk, valami újat tanulunk általuk. Oly módon szólítják meg életünket, ahogyan egyetlen történetmesélő sem tudja.

Mindannyiunknak megvannak a kedvenc példabeszédei: talán a Magvető példázata, vagy a jó szamaritánus példázata, az enyém az elveszett fiú, más néven a tékozló fiú példázata, habár valójában két fiúról szól a történet. Jézus bizonytalan befejezést hagy ránk, hiszen nem tudjuk, mi történt a másik, idősebb fivérrel.

De van egy példabeszéd, amely aggasztó lehet, egy példázat, amely félreérthető és így negatív, haszontalan. Egy példabeszéd, amellyel néha tévesen azt sugallják, a különleges figyelmet igénylő, vagy fogyatékos emberek másodosztályúak, kevésbé jelentősek, nem elsődlegesek. Ez a Példázat a nagy vendégségről. Jézus maga is egy vacsorán ül éppen, ahol vita adódik abból, ki ülhet a főhelyre. (Lásd a vonatkozó részt a cikk alatt, Lukács evangéliuma, 14. fejezet). Jézus ezután elmesél egy történetet egy nagy vendégségről, ami a Mennybeli Nagy Vendégségre utal.

Először, sok vendég számára küldték el a meghívókat, de amikor eljött a lakoma ideje, a vendégek mind kifogásokat kerestek és azt mondták, nem tudnak elmenni. Ez az a rész, ahol a példabeszéd bonyolódik, mert Jézus azzal folytatja, hogy a házigazda dühös lett a meghívások visszautasításai miatt, és utasította a szolgáit, hogy hívják meg inkább „a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a nyomorékokat”.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy Jézus azt mondja, a második körben meghívottak csak a második legjobbak, másodlagosak, akiket csak akkor hívnak, ha senki más nem elérhető. Ezt a példabeszédet néhányan biztosan így adják elő. Véleményem szerint azonban ez hibás és nem megfelelő megközelítése annak, amit Jézus mondott.

Azt gondolom, Jézus két gondolatot oszt meg velünk. Elsőként, hogy ha csak annyit teszünk, hogy a barátainkkal és családtagjainkkal osztjuk meg, amink van- vagy, teszem azt, csak a gyülekezetünkön belüli „klikkel”- tehát mindezt csak azokkal osztjuk meg, akik valószínűleg viszonozni tudják ezt nekünk, vagy valamilyen módon hasznosak lehetnek számunkra? Jézus idejében, azoknak akiket „szegénynek, bénának, vaknak és nyomoréknak” nevezett, nagyon alacsony társadalmi rangjuk volt, nem volt pénzügyi értelemben vett vagyonuk, így a meghívás viszonzása, vagy a befolyás növelése a meghíváson keresztül valószínűtlen lett volna. Jézus azonban, nem kell, hogy tisztázza magát, hiszen az Evangéliumok telis tele vannak a társadalom által akkoriban lenézett emberekkel való találkozásaival, akiket Ő azonban nem nézett le.

Másrészt, Jézus utal arra, hogy a változás általa következett be. Jézus érkezése előtt Isten csak a zsidók Istene volt. Jézus által azonban az engedelmesek Istene is lett, minden emberé, aki hiszi, „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mind aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (János 3:16)

Azt hiszem Jézus, „Dávid Fia” hasonlóképp állt hozzá azokhoz, akikről beszélt, mint a nagy őse, Dávid Király. Sámuel második könyvének 9. fejezetében (lásd a teljes részt a cikk alatt) Dávid arról érdeklődik, van-e túlélő rokona a barátjának, Jonatánnak, Saul király fiának. Megtudta, hogy van valaki, Mefibóset, „…Van még Jónátánnak egy fia, aki mindkét lábára béna.”. Dávid láthatóan lényegtelennek találta, ignorálta Mefibóset fogyatékosságát, és meghívta őt a királyi udvarba, a főhelyre, annak emlékeként, hogy jó barátja volt apjának, Jonatánnak. Ezek után Mefibóset rendszeresen evett a király asztalánál. Szívesen látott volt, mert így akarták, nem azért, mert befolyása volt.

Amit Jézus tanít nekünk ezzel a példabeszéddel, az az, hogy ne csak a kedvenceinket válogassuk be a csapatba, ne csak a barátainkat hívjuk meg enni, vagy ne csak olyanokkal lépjünk kapcsolatba a lelkészségen, a hivatalban, akiket a világ befolyásosnak lát, vagy segítségünkre lehet pénzügyileg. Mindenki egyenlő, mindenkit lehet és meg is kell hívni a „Nagy Lakomára” ami maga a Mennyország.

És ebbe beletartozik, bele kell tartoznia a speciális igényű és fogyatékos gyermekeknek és fiataloknak. Jézus idejében a fogyatékossággal élő gyermekek gyakran a társadalom peremére sodródtak, és akaratlanul is- vagy ami még rosszabb, szándékosan- kívül rekedtek. Olyannak láthatták őket, akikkel túl nehéz együttműködni, vagy túl nagy kihívást jelent a viselkedésük, vagy túl sok változást igényeltek volna a „mi itt így csináljuk a dolgokat” megszokáshoz képest. Jézus nem látja a speciális nevelási igényű vagy fogyatékos gyermekeket másodlagosnak. Azt szeretné, hogy legyenek bevonva, üdvözölve, kötődhessenek, legyen főhelyük a Nagy Lakomán. És Jézus azt sem akarja, hogy mi másodlagosként kezeljük őket, előttük meghívva valaki mást, mindenki mást.

Dávid elsiklott Mefibóset fogyatékossága mellett, nem tartotta mérvadónak abban a döntésében, hogy igenis meghívja a palotába. Az Ő példáját kell követnünk, és Jézus tanítását, amikor egy speciális igényű vagy fogyatékos gyermek érkezik a gyülekezetünkbe. Sőt, mi több, nekünk kell elmenni a közösségünkbe, megkeresni a fogyatékossággal élő embereket, és meghívni őket, hogy csatlakozzanak hozzánk! Üdvözölnünk kell őket a Nagy Lakomán, és mind együtt élvezni a díszvacsorát.

Fordította: Gubányi Gréta

Lektorálta: Hajdú Andrea

Forrás: https://www.keyministry.org/specialneedsparenting/2019/7/2/to-jesus-children-with-special-needs-are-not-second-best

Szerzőről: Mark Arnold, az Egyesült Királyságban, Bedfordshire-ben, a luton-i Városi Szentek Templomában a Speciális Igények Lelkészségének igazgatója. Kövesd az írásait az alábbi oldalon: https://theadditionalneedsblogfather.com 

Jézus emberségre tanít: Lukács 14:7-24

7 Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket: 8 „Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. 9 És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! - akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni.

10 Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! - s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. 11 Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

12 Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. 13 Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, 14 és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.”

Példázat a Nagy Lakomáról

15Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége.”

16Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 17A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. 18De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 19A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! 20Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.

21Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. 22A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 23Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 24Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.”

Dávid kedvessége Mefibósethez, Sámuel 2. könyve 9

1Dávid megkérdezte: „Van-e még valaki, aki életben maradt Saul házából? Mert akkor Jonatánra való tekintettel jót teszek vele.” 2Volt Saul házában egy szolga; Cibának hívták. Ezt Dávid elé idézték, s a király megkérdezte tőle: „Ciba vagy?” „Igen, szolgálatodra!” – felelte.

3A király tovább kérdezte: „Nem maradt meg valaki Saul házából, akivel jót tehetnék, az Isten nevében?” Ciba így válaszolt a királynak: „Még van Jonatánnak egy fia, mindkét lábára béna.”

4„Hol van?” – kérdezte a király. S Ciba megmondta: „Ammiel fiának, Machirnak a házában, Lo-Debarban.”

5Erre a király elküldött érte, és elhozatta Lo-Debarból, Ammiel fiának, Machirnak a házából. 6Amikor Saul fiának, Jonatánnak a fia, Mifiboset megérkezett Dávidhoz, földig hajolt és arcra borult előtte. Dávid megszólította: „Mifiboset!” „Itt vagyok, szolgálatodra” – felelte.

7Ekkor Dávid azt mondta neki: „Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd.”

8Erre az leborult és így szólt: „Mi a te szolgád, hogy irgalommal vagy egy olyan döglött kutyához, mint amilyen én vagyok?”

9A király ezután behívatta Cibát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: „Mindent, ami Saulé és háza népéé volt, adj át urad fiának. 10Fiaiddal és szolgáiddal műveld meg a földet, s takarítsd be a termést, hogy urad háza népének legyen kenyere, amit egyen. Maga Mifiboset azonban, urad fia, mindig az én asztalomnál fog enni.” Cibának tizenöt fia és húsz szolgája volt.

11Erre Ciba azt felelte a királynak: „Szolgád megtesz mindent, amit uram, királyom parancsolt szolgájának.” Mifiboset tehát Dávid asztalánál evett, mint a király valamelyik fia.

12Mifibosetnek volt egy kisfia, Michának hívták. Azok, akik Ciba házában laktak, mind Mifiboset szolgálatára voltak. 13Maga Mifiboset Jeruzsálemben lakott, hisz a király asztalánál evett. De mindkét lábára bicegett.