Minden szülő azt szeretné, ha lennének barátai a gyermekének: jó barátok, akik szeretik őt és törődnek vele, barátok, akikben megbízhat, és akikkel egészséges kapcsolatot alakíthat ki. De mi a helyzet akkor, ha a gyermekünk különleges figyelmet igényel, ezáltal más, vagy különböző, mint a többiek?
Egy, a Floridai Neptune tengerparton élő amerikai anyuka beszélt az elsöprő válaszokról, amiket a 21 éves, magányos autista fiáról közzétett tweetjére kapott. Kerry Bloch fia, David, élete nagy részében beszédképtelen volt, de ámulatba ejtette szüleit, mikor nem régen feltette élete első kérdését: Szeretne engem valaki?
Az egész történet itt olvasható angol nyelven (de az interneten magyarul is található cikk róla) : https://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-50310275
David története engem is elgondolkodtatott 18 éves James fiammal kapcsolatban, aki szintén autista, tanulási nehézséggel és epilepsziával küzd, szorongásos zavarok kíséretében.
Jamesnek soha nem voltak olyan barátságai, ami a legtöbb gyereknek és fiatalnak megadatik; soha nem jöttek át barátok hozzánk, sem James nem ment másokhoz. Abbamaradtak a meghívások 6 vagy 7 éves kora körül.
Mikor 2017-’18-ban James több mint egy évig nem ment iskolába, gyakorlatilag mindenből kimaradt ez idő alatt, mivel súlyos szorongásai miatt nem tudta elhagyni a házat, nem voltak barátai, akik eljöttek volna meglátogatni; senki sem jött át. Egyedüli szociális kommunikációja csak a családjával volt, és azzal a néhány szakemberrel, akik vizsgálták az állapotát, és foglalkoztak, dolgoztak vele. Barátok nélkül volt. A mostani COVID19 lezárások idején hasonló a helyzet, mint akkor volt, senki sem lép kapcsolatba Jamessel.
De ez a teljes történet? Vannak olyan fiatalok, akik szeretik a fiamat, Jamest? Emlékszem, amint James újra képes lett ki-kimozdulni otthonról, az egyik legelső hely, ahova el tudtunk menni, az a termelői bolt volt, ahova nagyon szeret járni. Sok olyan dolgot árulnak ott, amiket James nagyon élvez, emellett egy biztonságos hely is a számára. A személyzetből sokan nagyon kedvesek hozzá, név szerint ismerik, megkérdezik, hogy van, és nem bánják, ha azelőtt megeszi, amit választott, mielőtt azt még kifizetnénk! De ők a barátai?
Mikor James a gyülekezetben van, beszélgetnek vele emberek, megkérdezik, hogy van, törődnek vele, de ezek a kedves emberek mind felnőttek. Egyikőjük sem vele egykorú, egyikőjükre sem lehetne barátjaként tekinteni.
De mikor épp újra kezdtünk volna Jamessel rövidebb időre iskolába menni, az első iskolai időpontunk előtti hétvégén véletlenül összefutottam James egyik osztálytársával, Brendannal és az édesanyjával a szupermarketben. Kellett egy perc, mire rájöttem, honnan ismerem őket, annyira hosszú ideje nem járt James iskolába. Mikor megemlítettem, hogy a következő héten megpróbálunk újra rövid ideig ellátogatni az iskolába, Brendan örömében szó szerint felugrott és boldogan ismételgette James nevét. Nagyon megörült, hogy újra látni fogja Jamest!
Mikor James rendszeresen, heti három rövid nap az iskolában van, képes kapcsolatba lépni a többi tanulóval. Egy másik iskolatársa, Arya, szintén gyakran kérdez James felől, és úgy tűnik, őszintén örül, hogy találkozik vele. Talán Brendan és Arya személyében, és más tanulókban is, mégiscsak van Jamesnek néhány vele egykorú barátja…
A Floridai David édesanyja, Kerry, twittelte fia kérdését, ”Szeretne engem valaki?”, és gyorsan elterjedt a világhálón; emberek ezrei válaszoltak, mint például : más autista gyerekek és fiatalok szülei, sportolók, sürgősségi szolgáltatók csapatai, és emberek rengeteg más helyről-mindenki megerősítette, hogy nagyon-nagyon szereti David-et.
Az ő elterjedt történetük felhívta egy kicsit a figyelmet arra a gyakran magányos világra, amiben az autista gyerekek és fiatalok tudnak élni; amilyenben a szüleik tudnak élni. Túl gyakran hallunk olyan történetet, amikor az autista gyerekek kimaradnak a nagy osztálybulikból, vagy olyan történeteket, amikor ők küldenek ki meghívókat másoknak a saját bulijukra, de senki nem jön el hozzájuk. Talán ez a történet segíthet, hogy egy picit jobban tudatosak, elfogadóak, megértőek legyünk, és segíthet abban is, hogy mindannyian tisztábban meglássuk, hogy mindannyian szeretetre, barátokra, befogadásra és valakihez tartozásra vágyunk.
Mit tudsz ma azért megtenni, hogy változást hozz valaki életébe, akit ismersz?
James az iskolában.
Forrás: Arnold, Mark: Would Someone be Friends with my Autistic Boy?
Szöveg, kép:
Fordította: Gönczy Judit
Lektorálta: Hajdú Andrea
Megjegyzések
Megjegyzés küldése