Ugrás a fő tartalomra

Szégyen ha Down-szindrómás gyermek édesanyja vagy?

1. keresőmotor (keresett kifejezés): Szégyen Down-szindrómás gyermek édesanyjának lenni?

Néha szeretem megnézni a keresőmotor kifejezéseket, mellyel az emberek az oldalamra látogatnak. Néhány közülük vicces, néhány nevetséges, vannak melyek valódi fájdalmat és veszteséget tükröznek, s van amikor a keresés okán gondolkodom el, mely valószínűleg lelki válság vagy félelem eredménye. Szégyen Down-szindrómás gyermek édesanyjának lenni? Én nem sértődöm meg, amikor az emberek ehhez hasonló kérdést tesznek fel. Egy kicsit sem. Hogy miért nem? Mert mielőtt a lányom megszületett Down-szindrómával, valójában én is ezen tűnődtem.

9 évvel ezelőtt született meg barátaink lánya Down-szindrómával. Barátjukként én is küzdöttem a diagnózissal, talán pont azért, mert az első gyermekünkkel voltam terhes, és gyakran beszélgettünk arról, hogy a lányaink milyen nagyszerű barátnők lesznek, tekintve, hogy mindössze 2 hónap korkülönbség van közöttük. De azon gondolkodtam, hogy „Számukra ez kínos-e? Hogyan fognak az emberek szemébe nézni, és elmondani, hogy a lányuk Down-szindrómás?” Rettegve gondoltam arra, hogy ez valaha esetleg velünk is megtörténhet. Azok a gondolatok és kérdések áradata pont abból fakadt, hogy alig tudtam valamit a Down-szindrómáról. Ez annak volt az eredménye, hogy elhittük a diagnózis jelentésével kapcsolatos tévhiteket. Egyszerűen tudatlan voltam a Down-szindrómát illetően, hogy mit is jelent ez a családjuk számára, hogyan változtatja meg az életüket. Amikor 2 évvel később a második lányom Down-szindrómával született, a szégyenkezés már nem volt opció. De volt egy csomó félelmem. Félelem az ismeretlentől, s a félelem, hogy szerintem milyen lesz az életünk. Most pörgessünk előre 6,5 évet. Az én kis csibészem már óvodás. Nahát! Szégyenkezés? Nos, én zavarban vagyok, amikor valamelyik lányom a nyilvánosság előtt szerepel. A legtöbb szülő ezt csinálja! Hogy az zavar e, hogy Down-szindrómás? Távolról sem! De itt egy szó, amely pontosan leírja mit is érzek: BÜSZKESÉGET. Hihetetlenül büszke vagyok a lányomra, arra aki Ő maga, hogy milyen tökéletes. Büszkeséget érzek, amikor a tömegben rámutatok, és azt mondhatom az embereknek, hogy Ő az enyém. Büszke vagyok amikor látom, ahogy iskolába megy, vagy amikor megöleli a testvéreit, vagy körülöttük ugrál. Mérhetetlen büszkeség. És tudod mit? Ez csak egyre gyarapszik. Minden nap egyre több okom van arra, hogy büszke legyek rá. Nos, hogy kínos e Down-szindrómás gyermek édesanyjának lenni? Nem, drága barátom, valószínűleg ez a büszkeségből fakad, de olyan mértékű szeretetben lesz részed, melyet azelőtt soha nem tapasztaltál! Ha kérdéseid vannak a Down-szindrómával kapcsolatban, ha újdonsült szülőként megkaptad a születést megelőzően a diagnózist, ne hezitálj megkeresni engem. Ha pedig Down-szindrómás gyermek szülője vagy, te hogyan írnád le a gyermeked iránti érzéseidet?

Ui: Ne hagyd ki a hozzászólásokhoz fűzött megjegyzéseket, hogy a szülők elmondhassák hogyan éreznek a Down-szindrómás gyermekeikkel kapcsolatban.






Forrás:



Fordította: Varga-Gyurán Tímea
Lektorálta: Hajdú Andrea

Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Igeversek, mint erőforrások az imádkozáshoz (SNI-s gyermekek szülőinek)

Több évvel ezelőtt mindkét kisfiam több diagnózist is kapott, és azon kaptam magam, hogy szorongok és túl vagyok terhelve speciális nevelési igényű gyermekek édesanyjaként. Túlélő módban éltem és kétségbeesetten vágytam Istenre. Imádkoztam és könyörögtem, hogy múljon el a szorongásom, hogy a gyermekeim meggyógyuljanak vagy csodás haladást érjenek el, és hogy a házasságom megerősítést nyerjen a küzdelmek közepette. Úgy tűnt, egy kétségbeesett imádságom sem talál meghallgatásra. Isten távolabbinak tűnt, amikor a legnagyobb szükségem volt Rá, és azt vettem észre, hogy azt kérdezem, talán túl gyenge a hitem, Isten meghallgat-e, Isten jó-e, vagy, ami a legijesztőbb, Isten egyáltalán létezik-e. Eközben a hitbeli krízis közben történt, hogy részt vettem egy női Bibliakörön. Az igazat megvallva nem emlékszem, hogy miről szólt az alkalom, vagy egyáltalán melyik könyvet tanulmányoztuk. Az egyetlen dolog, amire emlékszem az, hogy amikor a csoportvezető megkérdezte, kinek lenne imakérése, én úgy d
Megjegyzés küldése
További információk

Remény, ha fáj

Oh, a gondtalan gyermekkor − megtalálni az örömöt az apró dolgokban, élénk fantáziával, és boldogan, mint aki még nincs tudatában e világ veszélyeinek és félelmeinek. De minket is arra hívtak el, hogy gyermeki hitünk legyen, egyszerűen megpihenve és Jézusban bízva. Azonban, ha őszinte akarok lenni, voltak időszakok, amikor küzdenem kellett e szó fájdalmas valóságától való megkeményedés ellen. Ahelyett, hogy boldogan tudatában lennék a körülöttünk lévő káosznak, meg kellett küzdjek azzal a valósággal, hogy ez a világ hihetetlenül igazságtalan és aránytalan. Még hívőként is nehéz megérteni, miért tűnik néhány keresztény élete egyszerűnek, kényelmesnek, könnyűnek, miközben másoké úgy tűnik, hogy a földi poklot élik át. Bármennyire is igyekszem elnyomni ezeket a zavaros érzéseket, választ követelnek. Arra kényszerítenek, hogy nehéz kérdéseket tegyek fel. Ha Isten az Úr minden felett, és minden gyermekét egyenlően szereti, miért engedi, hogy egyesek élete kényelemmel teli legyen, míg mások
Megjegyzés küldése
További információk

Szelektív mutizmus: 4 mód gyermeked felemelésére

Mit tegyél, mikor a gyermeked szelektív mutista? A szelektív mutizmus rejtélyes jelenség a nagyközönség és számos szülő előtt is. Vendégbloggerünk, Lisa Pelissier a lányával folytatott interjúban rávilágít erre az állapotra, és elmagyaráz 4 módot , mellyel támogatni tudja őt. 3 éves volt, amikor abbahagyta a beszédet. Először csak felnőttek előtt. Nincs ebben semmi szokatlan -gondoltam én- hiszen egy hároméves félénk a felnőttek előtt. De aztán nem akart beszélgetni a nagymamájával, azzal, akivel szoros kapcsolatban állt. Zavarba ejtő volt, de még csak 3 éves volt. Mindenki azt mondta, hogy majd kinövi. Sok gyermek átmegy ezeken a fázisokon, amikor nem beszélnek, különösen az óvodások. Mire öt éves lett, már nem beszélt a családon kívüli gyermekekkel sem. 6 éves korára már nem beszélt az unokatestvéreivel sem. 7 éves korára az emberek listája egyre szűkült, és azt is elutasította, hogy hangosan beszéljen hozzám, az anyjához, társaságban. Mi tudtuk, hogy ez nem csupán egy fázis. A fázis
Megjegyzés küldése
További információk