Ugrás a fő tartalomra

El Roi, az Isten aki lát engem. Az Egyetlen, aki vigyáz rád

S nevezi az Urat, Aki szólt hozzá: „Te vagy a látomás Istene”, s mondja „Valóban látom Őt, Aki vigyáz rám”.

 (1Móz 16,13)

Isten lát és hall téged a fájdalmad közepette, és mindig vigyázni fog rád. Nem számít mi a bánatod, veszteséged, vagy félelmed, Ő minden részét ismeri. Örökkévaló szeretettel szeret téged. Ő mindig veled lesz. 

Egy gyöngéd példát találunk Isten féltő gondoskodásáról Hágár életében, aki Szárai egyiptomi szolgálólánya, és Ismáel édesanyja. Isten egy fiúgyermeket ígért Ábrámnak és Sárának öregkorukra, de Ők türelmetlenné váltak. Ahelyett, hogy várták volna a fogantatás ajándékát, inkább kételkedtek Istenben. Különösképpen Szárai kételkedett. Így saját kezébe vette a dolgokat. 

A férjéhez vitte Hágárt, és sürgette, hogy általa gyermek foganjon, mint egyfajta helyettesétől. S lám pontosan így is történt. De ez mégsem tette Szárait boldoggá. Sőt, épp ellenkezőleg, féltékennyé vált, „megvetően nézett a szeretőre”, és durván bánt vele, melytől Hágár rettegett és elmenekült (1Móz 16,4-6). De „az Úr angyala megtalálta őt egy forrásnál a pusztában” (1Móz 16,7). 

Az Ószövetségben az „Úr angyala” az istenségre vonatkozik. Ez Isten fiának megjelenítése az Ószövetségben. S mint ilyen, Krisztus arra utasította, hogy térjen vissza gazdájához, Száraihoz, és megígérte neki, hogy fiának utódait új nemzetté szaporítja. Az angyal Ismáelnek nevezi el a gyermeket, melynek jelentése: „Isten hall téged”. 

Ez a név minden nap arra fogja emlékeztetni, hogy Isten észrevette Hágár fájdalmát. 

Isten szavai megvigasztalták, és Hágár pedig új nevet ad az Úrnak: El Roi, vagy a „látás Istene” /a látó Isten”, és elnevezi a helyet Beer-lahai-roi-nak, amely azt jelenti, hogy a „Szerető Istennek, Aki lát engem” (1Móz 16,13-14). 

Hasonlóképpen lát és hall téged is Isten. Ő teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mi veszélyezteti a jóllétedet. 

Jézus ugyanezt a bizonyságot adja neked is, amikor kijelenti, hogy értéked nagyobb, mint más teremtményeké. Ebben az esetben pl. a verebeknél. „Isten előtt egyetlen ember sincs elfelejtve”. Ha a madarak esetében soha egyetlen egy sem kerülte el Isten figyelmét, gondolj csak bele, mennyivel jobban ismeri a te dolgaidat. Tudása az élethelyzetedről egészen a fejeden lévő hajszálak számáig terjed. S mindezeken keresztül azt mondja neked, hogy te értékesebb vagy sok verébnél (Luk 12,6-7). 

A Zsidókhoz írt levél ad egy másik, ehhez kapcsolódó garanciát a hívők számára. Minél inkább megtanulunk megpihenni Istenben, mint gondviselőnkben, annál inkább megvigasztalnak minket Jézus szavai: „Én soha nem hagylak el téged, sem el nem távozom tőled” (Zsid 13,5). 

Isten lát téged. Látja a fájdalmadat. Látja a veszteséged. Tudja, hogy fáj. Ő vigyáz rád. És Ő soha nem fog elhagyni téged. 






Forrás: 

The One Who Looks After You
Posted on April 24, 2019 by Paul Tautges

Fordította: Varga-Gyurán Tímea lektorálta: dr. Takácsné Marsalkó Kinga
fotó: pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Igeversek, mint erőforrások az imádkozáshoz (SNI-s gyermekek szülőinek)

Több évvel ezelőtt mindkét kisfiam több diagnózist is kapott, és azon kaptam magam, hogy szorongok és túl vagyok terhelve speciális nevelési igényű gyermekek édesanyjaként. Túlélő módban éltem és kétségbeesetten vágytam Istenre. Imádkoztam és könyörögtem, hogy múljon el a szorongásom, hogy a gyermekeim meggyógyuljanak vagy csodás haladást érjenek el, és hogy a házasságom megerősítést nyerjen a küzdelmek közepette. Úgy tűnt, egy kétségbeesett imádságom sem talál meghallgatásra. Isten távolabbinak tűnt, amikor a legnagyobb szükségem volt Rá, és azt vettem észre, hogy azt kérdezem, talán túl gyenge a hitem, Isten meghallgat-e, Isten jó-e, vagy, ami a legijesztőbb, Isten egyáltalán létezik-e. Eközben a hitbeli krízis közben történt, hogy részt vettem egy női Bibliakörön. Az igazat megvallva nem emlékszem, hogy miről szólt az alkalom, vagy egyáltalán melyik könyvet tanulmányoztuk. Az egyetlen dolog, amire emlékszem az, hogy amikor a csoportvezető megkérdezte, kinek lenne imakérése, én úgy d...

Október a Down-szindróma hónapja!

Amikor Shauna Amick megtudta, hogy a még meg nem született babája Down-szindrómás, az orvosok rá akarták venni, vetesse el Sarah Hope-ot. De Shauna ismerte Isten szavának igazságát és megértette, hogy Sarah, mint mindannyiunkat, egyszerre félelmetes és csodálatos módon Isten képére teremtetett. 15 évvel ezelőtt az életet választotta a lánya számára, és azóta Sarah és Shauna a hangtalanokért hallatják hangjukat…miközben megmutatják a világnak a Down-szindróma szépségét és felhívják a figyelmet az életért folytatott küzdelemre. „Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” Zsoltárok 16:11 https://szentiras.hu/SZIT/Zsolt16 „Amikor a várandósság alatt közölték velem Sarah diagnózisát, nemcsak egy dolgot tettem azzal, hogy az életet választottam a számára” – magyarázza Shauna. „Ez valami olyasmi, amit minden áldott nap teszek – teszünk mindketten, Sarah és én is. Azt választjuk, hogy minden nap megünnepeljük, amit Isten ad nekünk és m...

Fáradt vagyok, Anyukák. És talán ti is.

Fáradt vagyok. Ez alatt nem feltétlenül azt értem, hogy most rögtön aludni akarok, de nem fogok hazudni – az is elég jól hangzik. A fáradtság, amiről beszélek, egy olyan életmódból fakad, amiben hosszú időn keresztül folyamatosan lappangva jelen van a stressz. A stressz, amit egy világjárvány megélése okoz. Ezt értem fáradtság alatt. Ismered ezt az érzést? Te is érzed? Belefáradni abba, hogy minden szipogáskor arra gondolunk, „Jaj, ne. Ez az lehet?” Belefáradni abba, hogy amint a betegség legapróbb jelét észleljük, fontolgatni kezdjük, hogy Covid-tesztet csináltatunk, mert a legkevésbé sem akarjuk megfertőzni a többieket otthon vagy az otthonunkon kívül. Belefáradni a maszkok csatájába. Belefáradni a tűnődésbe, hogy egy egészségügyi kérdés hogyan válhatott politikai kérdéssé. Belefáradni a gondolatba, hogy a gyerekeink vajon egészségesek maradnak-e, ha kilépnek az ajtón, és elmennek az iskolába. Belefáradni abba, hogy hallgatjuk magunk körül a haragot és a rosszindulatot, és látjuk, ah...