Az a bizonyos R betűs szó
Nézzünk szembe a tényekkel. A hétköznapi gyerekek furcsának találják a sajátos nevelési igényű gyerekeket. Voltam én is gyerek, tudom, hogy milyen ez. Az R betűs szót használtam rendszeresen a játszótéren, az öltözőben és mindenhol, mint mindenki más.
Aztán felnőttem és született egy autista gyermekem. Mindeközben a világ hozzáállása mit sem változott, ugyanolyan elutasító maradt a speciális igényű gyerekekkel szemben.
Azonban nagyon hálásak vagyunk a családommal, hogy olyan fejlődő területen élünk, ahol lehetőség van olyan iskolába járnia a gyermekemnek, ahol nagyon komolyan veszik a befogadásukat. Az iskolánk amellett, hogy szándékosan és stratégiai eszközökkel integrálja a „tipikus” átlagos diákokat a sajátos nevelési igényű tanulókkal az érdekérvényesítés segítségével évente, egész kerületre kiterjedően végrehajt egy programot, melyet a Képességtudatosság hetének neveztek el.
A sokszínűség megbecsülése már az óvodában megkezdődik, mivel a formálható fiatal elmék és attitűdök úgy alakíthatók, hogy tiszteletben tartsák és befogadják sajátos igényű társaikat.
Hatékony lesz a befogadás? Megéri a fáradságot? A gyerekek valóban kedvesek lesznek különböző társaikkal a felnőttek kényszerítése nélkül? Bizonyos, hogy rengeteg bizonyíték van arra, hogy a befogadás működik, amikor a gyerekek még fiatalabbak. De mi a helyzet, amikor tizenévesek lesznek és a beilleszkedés mindenek fellett a legfontosabbá válik?
A puding próbája az evés. A fiam most ötödikes. Egyik éjszakán üzenetet kaptam a fiam gyógypedagógusától (az ő engedélyével közzétéve):
A legjobb üzenetváltás, amiben valaha részem volt:
2013. március 12. 17:34, A tanár írta:
Elfelejtettem neked mondani!
Ma Jeremy osztálya testnevelésórán 100 méteres futáson alkalmassági teszten vettek részt. Amikor Jeremy következett, az egész osztály felsorakozott és mindenféle felnőtt beavatkozás nélkül mindenki neki szurkolt, így segítettek neki beérkezni a célba. Nagyszerű pillanat volt szemtanúja lenni, hogy az osztály együtt megtalálta a módját, hogyan vehet Jeremy is részt az ő pillanataikban. Boldog pillanatok ezek neked!
2013. március 12. 17:36, Diane írta:
Ez hihetetlen! Komolyan azt írod nekem, hogy a gyerekek maguktól ünnepelték őt? Mindjárt sírok!
Nagyon köszönöm.
Diane
2013. március 12. 17:42
A tanár válasza:
Egyedül az ő osztálya cselekedett így, hát nem ők a legjobbak? Rock Sztár kategóriába emelem őket a tetteikért. Már látom magam előtt, ahogy különböző díjakat, elismeréseket kapnak az egész iskola előtt az elfogadó magatartásukért. Ez a helyes út ahhoz, hogy a többi osztály és diákok meglássák és tapasztalják, hogyan lehetnek a speciális igényű társaik életének részesei, hogyan fogadják el őket.
Nagy-nagy boldogság!
Megjegyzés:
Később az egész ötödik évfolyam összegyűlt érte! Az ő osztálya kezdte, később a többi osztály is csatlakozott!
Annyira csodálatos!
2013. március 12. 17:48 Diane írta:
Ó, édes Istenem! Most nyilvánosan elsírtam magam. Nagyon szeretem a mi befogadó iskolánkat!
Köszönöm, hogy tudattad velem az eseményeket.
Diane
Gyermekeink jó hatással lehetnek a többi gyerekre
Nekünk is megvan a magunk J-Mac története. Hiszek benne, hogy az ehhez hasonló történetekkel a máshogyan tehetséges gyerekek még több kedvességre inspirálják országunk fiataljait.
Most mindez meglepetésként kellene, hogy érjen?
'Éppen ellenkezőleg, a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel veszünk körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek. Az ékeseknek nincs erre szükségük. Isten teremtette így a testet: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így, ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.'
1Kor 1,27-28
Nyilvánvalóan az Univerzumunk megalkotója is a befogadóképességel állt elő több ezer évvel ezelőtt.
'Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse.'
1Kor 1,27-28
Szóval igen. Úgy gondolom, hogy működnie kellene. És úgy tűnik valóban működik. Mit szólsz hozzá?
Kit nevezel „retardáltnak”?
A világ miért nevezi gyermekeinket „különleges figyelmet igénylőknek”? Mert a világnak szüksége van rájuk, nagyon. Egy olyan kultúrában, ahol az értékrendben első helyen szerepel az önmegvalósítás és a kiváló teljesítmény, az olyan gyermekek, mint a mieink, ösztönözhetik a társadalmat alázatra, együttérzésre és önzetlenségre. A gyermekeink jobbá varázsolják a többi gyermeket. Az igazi hősök még több hőst teremtenek. Azért imádkozom, hogy a következő generáció még nagylelkűbb és együtt érzőbb legyen, mint a mostani, az olyan gyermekek végett, mint Jeremy, Jason és Mitchell.
Vitaindítók:
* Szerinted működik a befogadás? Kérlek, oszd meg velem, szerinted, hogyan változik a világ.
* Milyen előnyös tapasztalatokat szereztél hétköznapi emberként, amikor a különös nevelésű gyerekek és családjaik örömében és bánatában osztoztál?
* Hogyan kezelnéd az olyan helyzetet, amikor az átlagos gyerekek tesznek fel kérdéseket a tőlük különböző társaikról? „Ő miért olyan?” Mit mondanál? Mi lehet a jó „forgatókönyv”?
Forrás: Diane Dokko Kim : Who You Callin' "Retarded" Mar 15, 2013 https://www.dianedokkokim.com/2013/03/15/who-you-callin-retarded/
Fordítás: Némethné Papp Anita lektorálás: dr. Takácsné Marsalkó Kinga
fotó :pinterest.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése