Amikor a lányunk Down-szindrómával született, a barátaink nem tudták hogyan reagáljanak. Valójában abban sem voltak biztosak, hogy meg kellene-e minket látogatniuk a kórházban. Az anyósom - egy veterán misszionárius és lelkipásztor felesége – szintén egy fogyatékossággal született gyermek édesanyja volt. Isten küldöttévé vált számunkra, amikor a lányunk nagymamájává vált.
Egy számomra élénk emlék a barátaink közeledése volt, akik nem akartak rosszat cselekedni és megbántani minket. Ezért, így szóltak Mamához: „Hát akkor így is szervezzünk babaváró bulit Joannának?” Mama válasza gyors volt egy kis humorral fűszerezve: „Nos, ő még így is egy kisbaba, nem igaz?”
Az édesanyám gyógypedagógusként szolgált hosszú éveken keresztül. Kíváncsi voltam, ez hogyan fogja befolyásolni a reakcióját arra a hírre vonatkozóan, hogy értelmi fogyatékossággal született az unokája. A meleg fogadtatása biztosított engem afelől, hogy ő ezt az élet egy újabb kihívásának tekintette, amitől nem kell tartani. A válasza a szokásos volt: „Minden rendben lesz, ennél már rosszabb dolgokon is keresztülmentünk korábban”.
Mi a helyzet apáinkkal, a nagyapákkal? A meleg fogadtatásuk megkönnyítette a dolgunkat. Hamar rájöttünk arra, hogy nem azok közé tartozunk, akiknek a családja elutasítóan viselkedik. Sőt, éppen ellenkezőleg, megadták a szükséges különleges bánásmódot, nem túl sok kényeztetéssel!
Habár több ezer mérföldnyire éltünk szüleinktől, Isten küldött nekünk pótnagyszülőket. Annette és Alan Smith a gyülekezetünk tagjai voltak Brandonban, Floridában. Amíg én prédikáltam és a feleségem pedig zongorázott, néztük, ahogy Annette és Alan gondoskodnak Joannáról. Egy reggel Annette odajött hozzám és nekem szegezte a kérdést: „Dave, miért nem hagyod, hogy Joanna úrvacsorát vegyen?” Egy darabig csendben voltam, majd végül azt válaszoltam neki, hogy először biztos akartam lenni abban, hogy Joanna hisz Jézusban. Mire Annette csípősen megjegyezte: „Talán ő ne hinne Jézusban?” Tudtam, hogy igaza van, ezért megkértem őt, hogy akárhányszor úrvacsorát veszünk, kérdezze meg Joannától: „Hiszel Jézusban?” Képzeljék el, ahogy vezetem az úrvacsorás istentisztetelet, miközben a feleségem zongorázik és nézzük, ahogy Annette kérdezi Joannát a hite felől, ezután pedig megadja neki az úrvacsorát. Alan és Annette pótnagyszülők voltak Joanna számára, és pótszülők számunkra.
Isten nagyszülőket küld!
Így van, a nagyszülők különleges helyet foglalnak el az olyan családok életében, akikről a Biblia is szól. Szüleink, akik már az Úrnál vannak, azzal ahogy támogatták a gyerekeiket, a feleségem és engem, az unokáik nevelésében mintát adtak arra, amit a Szentírásban is olvashatunk a nagyszülőkről. Mitől jó egy nagyszülő, mint amilyenek a mi szüleink is voltak?
Bibliai törvények nagyszülőknek [1]
Láttad már azt a lökhárító matricát, amire ez van írva: „A gyermekeink örökségét költjük”? A Szentírás mellett elkötelezett szülőknek ezt a szlogent a következőre kellene változtatni: „A gyermekeink az örökségünk” (lásd Zsoltárok könyve, 127, 3). Ez ugyanúgy vonatkozik a nagyszülőkre is. Az unokákat örökségként kapjuk az Úrtól és visszaadjuk őket a családunknak, az egyházunknak és a közösségünknek, hogy beteljesítsék elhívásukat – Isten életükre vonatkozó tervét. Mind a befogadásukban, mind az átadásukban, a gyermekeink és unokáink a mi örökségeink.
Egy másik népszerű mondás így szól: „A gyerekekhez nem jár használati utasítás”. Ez a keresztyénekre nem igaz. Az egész életre vonatkozóan van használati utasításunk. A Szentírás egyértelműen beszél a szülők és nagyszülők szerepéről.
A nagyszülők tettei mutatják meg az igazi személyiségüket
Isten terve szerint, ők nagyszülők. Azonban ez nem csak egy szerep, ez egy kapcsolat. Ideális esetben, a nagyszülőknek mindenekelőtt elkötelezettnek kell lenniük Jézus Krisztus iránt. Ez nem azt jelenti, hogy lelkipásztornak vagy egyéb egyházi személynek kell lenniük. Hanem azt, hogy mélyen el kell köteleződniük az unokáik mellett és arra törekedniük, hogy lelki hatást gyakoroljanak a szívükre és életükre. Tekintettel a lelki prioritásra, milyen módon tudnak a nagyszülők eleget tenni ezeknek a kötelezettségeknek?
1., Kezd az alapokkal.
Neveljétek unokáitokat „az Úr tanítása és intése szerint” (Ef 6, 4). Néhányan ellenkezni fognak, mondván, hogy ez egyedül a szülők feladata. De pont ez a lényeg. Egy fogyatékossággal élő gyermek nagyszülőjeként betöltött támogató szerep nagyban segíti a szülők munkáját, valamint mind a szülők, mind a gyermekek bátorítását az Úrban.
2., Folytasd, amit elkezdtél.
Egy fogyatékossággal élő gyermek nagyszülőjének lenni már akkor elkezdődik, mikor kapcsolatot létesítesz a gyermek szüleivel (a gyermekünkkel és annak házastársával) és megteremted a közös együttműködés alaphangját. Ez a része lehet, hogy jól megy. Másrészről viszont előfordulhat, hogy nagyszülői szerepedet a szoros kapcsolat meglétének hiányával kezded el.
Ha ellentmondásban vagy a gyermekeddel és házastársával, számodra igazi kihívás lesz hatékony nagyszülőnek lenni. Az Úr elvárja követőitől, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket a megbékélés és gyógyulás útja felé (Mt 5,23-24, Róm 12,18). Ahogy az autódnak is szüksége van futómű beállításra annak érdekében, hogy megfelelően tudd irányítani, úgy neked is elsősorban a család összehangolódására kell fókuszálni mielőtt a nagyszülői szereped elkezdenéd. Mikor lenne jobb alkalom, ha nem most elsimítani a szálakat?
3. Legyél jó nagyszülő.
Mielőtt megkísérelnél jó nagyszülőnek lenni egy fogyatékossággal élő gyermek számára, először csak arra törekedj, hogy jó nagyszülő legyél. Általában azok, akik alapvetően már a jó nagyszülővé válás problémájával küzdenek, sokkal nehezebb kihívásnak fogják tartani, hogy egy fogyatékossággal élő gyermek nagyszülei legyenek. Ezért, az első fejezetben taglaltak segíteni fognak téged abban, hogy egy jobb nagyszülővé válhass.
4. Készülj fel a fogyatékosságot kísérő stresszre.
Itt az anyukák és apukák eltérően reagálhatnak. Az anyukák gyakran annyira átadják magukat egy fogyatékossággal élő gyermeket gondozásának, hogy nehezebben tudnak jó házastársak lenni. Az apukák az intenzív gyermeknevelést zavarosnak és ijesztőnek találják. Ennél fogva, mindkét szülő támogatása nagyon fontos.
5. Gondoskodj gyermekeidről és unokáidról.
A Példabeszédek 13,22 ezt mondja: „A jó örökséget hagy unokáinak”. Habár a családod biztos nagyra fogja értékelni a pénzügyi támogatásodat, a legnagyobb ígéret unokáid számára mégsem az anyagi jólét biztosítása, hanem útmutatás a lelki gazdagság megteremtéséhez. Felbecsülhetetlen érték, ha unokád egy istenfélő példaképként fog emlékezni rád. Azonban, az anyagi támogatás szintén jelentős szerepet játszik az unokák, különösen a fogyatékossággal élő unokák életminőségének javításában.
6. Áld meg az unokáidat!
Az áldás egy kívánság imádság formájában. 1Móz 31,55-ben ezt olvashatjuk: „Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá őket. Azután elméne Lábán, és visszatére az ő helyére.” Lábán rájött, hogy talán soha többé nem láthatja őket. Ez igazán különlegessé tette az imádságát. Képzeld el amint imádkozol gyermekeidért és unokáidért, miközben ők missziós útjukat teljesítik, nem tudván, hogy valaha látni fogod-e őket. Ez a fajta imádság megidézi Isten áldását az ő megtartó hűsége alapján.
Érdemes megfontolnod a következő javaslatokat arra nézve hogyan lehetsz áldás fogyatékossággal élő unokád számára:
* Fogyatékosság esetén mindig a gyermeket kell első helyre tenni, nem magát a fogyatékosságot. Azonban, mindezt egy gyermek-központú család létrehozása nélkül kell megtenni. A fogyatékosság az, amit Isten lehetővé tett, de a gyermek Isten által adományozott örökség.
* Segíts a családodnak, barátaidnak és ismerőseidnek abban, hogyan kezeljék az unokádat. Ha még elsőre kínosan is fogják érezni magukat, majd nem fogják miután megismerték az unokádat.
* Irányítsd a fogyatékosságból eredő szomorúságot a mennyország öröme felé. Ez elsőre bonyolultnak tűnhet. De akik fogyatékossággal élő gyermeket gondoznak, ők Isten poharát félig telinek látják az életükre vonatkozóan. Az alternatív perspektíva (félig üres) pedig nagyon veszélyes lehet, még akkor is, ha senkinek sem áll szándékában borúlátónak lenni.
Az Isten által küldött nagyszülők megbecsüléséért
Általában véve, a Biblia azt tanítja nekünk, hogy úgy neveljük fogyatékossággal élő gyermekeinket, mintha nem élnének fogyatékossággal. Azonban szívügyek tekintetében a nagyszülők fogják leginkább támogatni drága unokáikat. Ennél fogva a nagyszülőknek különös gondosságot és figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy felkészítsék unokáikat a fogyatékossággal való együtt élésre.
Szeptember 1-je a nagyszülők világnapja. Szánj egy kis időt arra, hogy köszönetet mondj Istennek a nagyszüleidért és szüleidért, a gyermekeid nagyszüleiért. És ha te magad is nagyszülő vagy, úgy kérd Istent, hogy adjon neked bölcsességet és erőt, hogy istenfélő nagyszülő legyél, különösen hogyha az unokád fogyatékossággal él. Kérd Istent, hogy áldás légy unokád számára.
Írta: Dave Deuel
Vezető kutató és politikai tanácsadó, Keresztyén fogyatékossággal élők Intézete
[1] Ez az anyag Dave Deuel: Segítség! Az unokám értelmi fogyatékos c. könyvéből lett átvéve némi módosítással (Wapwallopen, PA: Shepherd Kiadó, 2019), 24-30.
Eredeti cikk:
https://www.joniandfriends.org/god-sends-grandparents/
fordította: Győri Hajnalka, lektorálta: dr. Takácsné Marsalkó Kingafotó: pinterest.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése