Ki, én? Egy sajátos nevelési igényű gyermek szülője? Nem én vagyok a megfelelő személy e gyermek számára
Anyám gyakran panaszkodik, hogy milyen HANGOS egy lány vagyok. Amikor telefonon beszélünk, általában arra kér, hogy fogjam vissza a hangomat. Vagy még jobb, álljak a telefon mikrofonjától egy lépésnyi távolságra. Anyám zavartan tekint arra a dologra, hogy egy ilyen kis emberke (kb. 150 cm magas vagyok) ilyen nagy és dübörgő hangot tud kiadni magából. Különösen igaz ez egy ázsiai lány esetében, ahol a zaj illetlen és bárdolatlan dolognak számít.
Anyám intelmei ellenére mégis gyakran hallatom ezt a Hangos Hangot. Gyakorta kiabálok túl a játszótéren, egy bevásárlóközponton, akár egy teljes városrészen. Teszem mindezt azért, hogy megállításra kényszerítsem elszökött gyermekemet abban, hogy beforduljon a következő utcába, amelynek szembejövő forgalmáról fogalma sincsen. Ő ugyanis hajlamos arra, hogy jó messzire megelőzzön bennünket – s így nyilvánvalóan mi mögötte vagyunk – s így akár egy vitathatatlanul dicsőséges lehetőséget is képes felajánlani egy gyermekrablónak. Alkalmanként ezek a megállítások olyan ártalmatlanok, mintha abban akadályoznák meg, hogy nehogy sült krumplit söpörjön le másvalaki tányérjáról.
Néha pedig férjem hallatja a Hangos Hangot (pedig ő a 180 centijével egy igazán lenyűgöző jelenség). Mindazonáltal gyakran közbe kell szólnom. Az ő baritonja egyszerűen észrevétlenül beleolvad a tömegbe, mintha csak egy párnába kiabált volna. De az én szoprán-ordításom sokkal hatásosabban vágtat túl a tömegen és képes meglepődött fejeket maga után vonzani. Szerencsére az arcom olyan vastag, mint a hangom. Az én Hangos Hangom képes vájatot vágni az óceánban, hogy keresztülmenjek rajta. Mindezt a fiam érdekében.
„Ki is vagyok én?Egy sajátos nevelési igényű gyermek szülője?!”
„Nem én vagyok a megfelelő ember erre. Nem vagyok eléggé türelmes. Nem vagyok eléggé szervezett. Nem is szeretem a gyerekeket. Nem tudok semmit a fogyatékosságról. Nem tudom megtenni! Istenem, válassz mást...! ”
Sokévnyi bizonytalanság és az alkalmatlanságérzet után, annak a süllyedő, romboló érzésnek a tudatában, hogy „Nem én vagyok a megfelelő szülő ennek a gyereknek, aki el van kárhoztatva, velem, mint szülővel…” végül rájötten, hogy a Hangos Hangnak van egy Isten adta célja. Hogy Ő előre elrendelt okból adta nekem ezt az ajándékot. Hogy Ő tudta, szükségem lesz erre a hangra, hogy szólítani tudjam a szeretett, feledékeny fiamat. Hogy figyelmeztessen a veszélyre, hogy felhívjam a figyelmét, ha a lámpa pirosra vált, vagy visszatérítsem őt, amikor mi balra fordultunk, tőle jobbra.
A Tűzszekerek című filmben az olimpiai futó, Eric Liddell azt mondja:
„Tudom, hogy Isten egy célra teremtett. De ő még gyorsnak is teremtett, és amikor futok, érzem az Ő örömét. ”
Beletelt egy kis időbe, mire elfogadtam ezt a, mondjuk úgy, különleges figyelmet igénylő szülői koncertet. De én is tudom, hogy Isten engem is egy célra teremtett. És amikor jó hangosan hívom haza a fiamat, érzem Isten örömét.
Ugyanaz a Teremtő, aki testre szabta a gyermekemet, szintén személyre szabott engemet, a Hangos Hang sajátosságaival és minden egyébbel. MI mind az Ő művei vagyunk. Egyszerre jöttünk létre: csodálatosan és egyúttal félelmetesen. Mennyei elrendelt párosítással, egymáshoz kötve, egymáshoz kapcsolva.
Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
(fordítás: https://szentiras.hu/UF/Zsolt139)
~ Zsoltárok könyve 139: 13-15
És mi a helyzet Veled?
Milyen egyedülálló, „sajátos” módon alkotott meg Isten, amely áldás a gyermekedre nézve és szolgálja is egyben? Na, gyerünk! Mélyen, tudod, hogy van valami benned is. Nem véletlenül található benned, ezért engedd meg, hogy táncolj ott egy kicsit. Ha mered. Mert Ő az énekléssel örvendez neked ...
(Sofóniás könyve 3:17)
fordító: Tódor Gábor, lektorálta: Samai Hedvig
Anyám intelmei ellenére mégis gyakran hallatom ezt a Hangos Hangot. Gyakorta kiabálok túl a játszótéren, egy bevásárlóközponton, akár egy teljes városrészen. Teszem mindezt azért, hogy megállításra kényszerítsem elszökött gyermekemet abban, hogy beforduljon a következő utcába, amelynek szembejövő forgalmáról fogalma sincsen. Ő ugyanis hajlamos arra, hogy jó messzire megelőzzön bennünket – s így nyilvánvalóan mi mögötte vagyunk – s így akár egy vitathatatlanul dicsőséges lehetőséget is képes felajánlani egy gyermekrablónak. Alkalmanként ezek a megállítások olyan ártalmatlanok, mintha abban akadályoznák meg, hogy nehogy sült krumplit söpörjön le másvalaki tányérjáról.
Néha pedig férjem hallatja a Hangos Hangot (pedig ő a 180 centijével egy igazán lenyűgöző jelenség). Mindazonáltal gyakran közbe kell szólnom. Az ő baritonja egyszerűen észrevétlenül beleolvad a tömegbe, mintha csak egy párnába kiabált volna. De az én szoprán-ordításom sokkal hatásosabban vágtat túl a tömegen és képes meglepődött fejeket maga után vonzani. Szerencsére az arcom olyan vastag, mint a hangom. Az én Hangos Hangom képes vájatot vágni az óceánban, hogy keresztülmenjek rajta. Mindezt a fiam érdekében.
„Ki is vagyok én?Egy sajátos nevelési igényű gyermek szülője?!”
„Nem én vagyok a megfelelő ember erre. Nem vagyok eléggé türelmes. Nem vagyok eléggé szervezett. Nem is szeretem a gyerekeket. Nem tudok semmit a fogyatékosságról. Nem tudom megtenni! Istenem, válassz mást...! ”
Sokévnyi bizonytalanság és az alkalmatlanságérzet után, annak a süllyedő, romboló érzésnek a tudatában, hogy „Nem én vagyok a megfelelő szülő ennek a gyereknek, aki el van kárhoztatva, velem, mint szülővel…” végül rájötten, hogy a Hangos Hangnak van egy Isten adta célja. Hogy Ő előre elrendelt okból adta nekem ezt az ajándékot. Hogy Ő tudta, szükségem lesz erre a hangra, hogy szólítani tudjam a szeretett, feledékeny fiamat. Hogy figyelmeztessen a veszélyre, hogy felhívjam a figyelmét, ha a lámpa pirosra vált, vagy visszatérítsem őt, amikor mi balra fordultunk, tőle jobbra.
A Tűzszekerek című filmben az olimpiai futó, Eric Liddell azt mondja:
„Tudom, hogy Isten egy célra teremtett. De ő még gyorsnak is teremtett, és amikor futok, érzem az Ő örömét. ”
Beletelt egy kis időbe, mire elfogadtam ezt a, mondjuk úgy, különleges figyelmet igénylő szülői koncertet. De én is tudom, hogy Isten engem is egy célra teremtett. És amikor jó hangosan hívom haza a fiamat, érzem Isten örömét.
Ugyanaz a Teremtő, aki testre szabta a gyermekemet, szintén személyre szabott engemet, a Hangos Hang sajátosságaival és minden egyébbel. MI mind az Ő művei vagyunk. Egyszerre jöttünk létre: csodálatosan és egyúttal félelmetesen. Mennyei elrendelt párosítással, egymáshoz kötve, egymáshoz kapcsolva.
Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
(fordítás: https://szentiras.hu/UF/Zsolt139)
~ Zsoltárok könyve 139: 13-15
És mi a helyzet Veled?
Milyen egyedülálló, „sajátos” módon alkotott meg Isten, amely áldás a gyermekedre nézve és szolgálja is egyben? Na, gyerünk! Mélyen, tudod, hogy van valami benned is. Nem véletlenül található benned, ezért engedd meg, hogy táncolj ott egy kicsit. Ha mered. Mert Ő az énekléssel örvendez neked ...
Forrás: Diane Dokko Kim “Who me, a Special Needs Parent? I’m the wrong person for this kid!”
https://www.dianedokkokim.com/2013/09/10/whomeasnparent/ fordító: Tódor Gábor, lektorálta: Samai Hedvig
fotó: pinterest.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése